Facebook

Linkek

Utolsó kommentek

Sítábor Tonale 2009.

2009.03.20. 18:51

 

A tavalyi térdfájós, napozós, keveset csúszós, nagyokat borulós sítábor után ismét hagytam magamat megfűzni, úgyhogy idén is Koroknyai Marcellal és társaival tartottam az olasz hegyekbe, most éppen Tonale-ba.

 Szerencsémre akadt még két kezdő társam is, becses nevükön Joey és Doktor Dia, akik nem hagyták, hogy az egész napot a hüttében töltsem (mondjuk nap az nem volt, tehát nehéz lett volna így napozni). Már az első nap többet síeltem, mint tavaly összesen, igaz most semmiféle sérülés nem gátolt meg abban hogy Kuti Gábor sílécében növeljem a futott kilométerek számát.

 A legnagyobb bulira hétfőn, a második síelt nap után került sor (véleményem szerint) amikor a két kocsival érkező srác (Márk és Gábor) megérkeztek. Következtetésemet a sok táncoló emberből, Joey ultraerős whiskeykóláiból, és a másnap reggel beteget jelentett lányok számából vontam le.

 Szervezés terén idén nagyjából minden rendben volt, bár Marcell idén is megfogadta, hogy soha nem fog több sítábort szervezni. Teljesen praktikus volt az hogy Joeyval a franciaágyunk a konyhában volt elhelyezve, hiszen így kellett a legkevesebbet menni, ahhoz hogy enni, illetve inni tudjunk. Negatívumként annyit tudok felhozni, hogy meleg vízben talán kétszer sikerült letusolnom, mondjuk ez részben az én hibám is, hiszen mindig az utolsók között tudtam magamon erőt venni és elcammogni a fürdőszobáig, valamint már az első ágyba ülésemkor beszakadt egy helyen alattam az ágy, pedig banán még a közelemben sem volt. Szerencsémre Paolo, a főnök ezt az utolsó napi apartmancsekkoláskor nem vette észre.

 A társaság rendkívül pozitív volt, igazából 2társaság volt, a busz eleje, ebbe tartoztunk mi, valamint a busz hátulja. Volt még két fiatal házaspár is. Ők eléggé máshogy látják a világot, mint mi. Minden reggel útjuk, abból állt, hogy Marcellt szidják, „nem ez volt megbeszélve, nem az”, mivelhogy első nap a megbeszélt fél 10es indulás után, miután nem üzentek senkinek, hogy késnek, és amúgy sem hiányoztak senkinek, csodálkoztak, hogy ¾ kor már nem állt benn a busz. A másik nagy mondásuk az volt: „Ez nem úgy volt meghirdetve, hogy party sítábor”. Nem tudom mire számítottak, amikor, naivan betársultak egy fiatalokból álló élni tudó társasághoz. Lehet hogy valami nyugdíjas sítáborban lett volna a helyük, bár szerintem lehet az öregek is buliztak volna esténként. Sőt, ebben szinte biztos is vagyok.

 Történt egy sajnálatos sérülés is, ami Sövény Anita nevéhez fűződik. Ha jól emlékszem talán a negyedik napon úgy döntöttünk kezdő síelő társaimmal, hogy a snow boardos fiukkal tartunk egy piros pályás túrára. Körülbelül a 4.-5. kanyar után sikerült egy akkorát borulnom, hogy a többiek már csak egy porfelhőt láttak, a botom félkör alakúra görbült, kettőt is bukfenceztem, valamint másnapra lett egy hatalmas lila volt az oldalamon (ezt pont a mai napra múlt el teljesen, ezért döntöttem úgy, hogy ma fogom megírni a cikket). A történtek után eléggé a halálomon voltam, feküdtem a hóban, Joey pedig körülbelül 20méterre állhatott tőlem, és nézett rám, mint egy jóllakott óvodás. Elég felhevült állapotban voltam, hiszen mindenem fájt, nem nagyon válogattam a szavak között, amikor egyedül felálltam és összeszedtem magam, hogy megköszönjem Joeynak hogy felsegített és megkérdezte minden rendben van e velem. Ezek után seggen kellett lecsúsznom a piros pálya lejtőjén, hiszen a kötésem nem akart működni (mint kiderült hóval volt tele), de a többiek segítségének köszönhetően, a következő kanyarban már megújult erővel velük tarthattam. Ekkor következett be a baj, még talán mindenki az én orbitális nagy esésemmel lehetett elfoglalva, amikor szegény Anita mi sem tudjuk hogy elborult. Gyorsan kivittük a padokhoz majd leküldtük a boardos srácokat segítségért. Nem volt gond hogy nem tudnak angolul, hiszen az olaszok sem beszélnek más nyelvet az olaszon kívül. Tehát maradt az activity, mutogatunk és rajzolunk. Anita a kezdeti félelmek után („ Ugye nem kell műteni? Ugye nem kell műteni? Jaj, most mi lesz?”), kapott egy szép kötést és a többi napot otthon töltötte el.

Volt még utolsó este póker, valamint pizzázás is az apartman éttermében. A pókerben a mi szobánk végzett a dobogón, Zita lett a harmadik, valamint az első helynek járó pénzen Joey és én osztoztunk, de 3 eurós nevezéssel még nagyon sokan tartoznak. Akinek inge vegye magára. Az étteremben pedig nagyon érdekes dolgokra lettem figyelmes, az egyik az, hogy a pincér srác valami hihetetlenül balf.sz volt, és egy szót nem tudott, se angolul, se spanyolul, se németül (ahogy szinte az összes olasz), mondjuk ez nem is volt nagyon meglepő. Viszont a mellettünk lévő asztalnál ülő menedzser kinézetű úriember annál inkább, aki másfél órán át megállás nélkül telefonált. Először azt hittem, José Mourinho jobb kezéről lehet szó, és épp az Inter kezdőcsapatát diktálja le, de később rájöttem, hogy erről szó sincs, és éppen most fogják leszerződtetni a Milanba David Beckhamet az év végéig. Így már nekem itthon nem okozz meglepetést David Beckham hosszabbítása.

 Az utolsó síelős napokban már minden reggel énekléssel töltöttük el Doktor Diával a felvonózást. Valamint sorra készítettük a jobbnál jobb képeket egymásról, illetve a műhógéppel és egyéb vicces eszközökkel. Nem kis felháborodás okozott bennem Nagy Bianka azon állítása, hogy ő nem tud böfögni, valamint az hogy a közös csoportképeinknél nem készült grimaszos kép, mivel hogy ő nem tud hülye fejet vágni. Zita és Bianka úgy körülbelül két naponta összevesztek, valamint Korró és Ági is hozta amit kell:).

 Jövőre Svájc autóval;) Várom a többiek képeit!

 

 



Ön szerint Dzsanni (Jani) mennyi sört érdemel ezért a posztért?
szerintünk: (5/5)
Eddigi eredmény: (5/5)


Szólj hozzá!

Címkék: tata

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorokutca26.blog.hu/api/trackback/id/tr241014825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása