Facebook

Linkek

Utolsó kommentek

Gólyatábor roadshow: ELTE Bárczi-TTK

2009.08.26. 16:59

 

A Györök utca szerkesztősége augusztus második felében egy rendhagyó roadshowra indult, mely során több gólyatábort is felkerestünk és népszerűsítettük a blogot.

Első állomásunk az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógia Kar és a Természettudományi Kar matematika alapszakjának tábora, ismertebb nevén a gyógymatekos gólyatábor volt.

A Bárczi:  A Kar 1999. december 31-ig önálló főiskolaként működött, és ez volt az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amelyben gyógypedagógusokat képeztek. A jogelőd Főiskolát 1900-ban alapították. 1906-tól Gyógypedagógiai Tanítóképző, 1922-től Gyógypedagógiai Tanárképző, majd 1928-tól Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola elnevezéssel működött. Ebben az évben az intézmény a képzési időt az érettségit követően négy évre emelte, és 1932-től már főiskolai diplomát adott ki. forrás: barczi.hu

 

5 napot töltöttem el Bodajkon, mint szervező ebben a tábor és be kell, hogy valljam nagyon jól éreztem magam. Nagyjából mindenre emlékszem, pedig nem igazán volt józan pillanatom.

-1. napon még Tatán a srácokkal elmentünk az Incognito Caféba (Györök utca kedvence), és megittunk néhány csótányt, majd Bence átvitt minket a Pikantóban, ahol elszabadult a pokol; még a bejárat előtt Árpi jóvoltából megittunk négy litykó bekevert viszkászt. Így már jó állapotban jutottunk a tánctérre, ahol vidámságunkra még rásegítettek a Jani által szerzett kóla nélküli Long Island koktélok is. Jó szokáshoz híven fél háromkor vége a bulinak, de hát nem vagyunk mi alsósok, hogy sötétbe menjünk haza így még aftereztünk egyet. Funny-game funny-game nevű valóban nagyszerű és mint a neve is sugallja vicces játékban természetesen én kaptam a pálinkával töltött poharat. Nem igazán fűlött hozzá a fogam, de sebaj, the show must go on, így megittam. Fél nyolcra haza is értem.

Az ELTE-n a természettudományok oktatása és kutatása az alapítástól kezdve a Bölcsésztudományi Kar keretében történt. A természettudományok intenzívebb fejlesztése érdekében a Bölcsésztudományi Kar 22 tanszékéből és intézetéből, valamint a Botanikus Kertből, a Fizikai-Kémiai és Embertani Intézetekből 1949. május 16-i hatállyal létrehozták az önálló Természettudományi Kart. forrás: ttk.elte.hu

 

Másnap 10-kor kedves öcsikém keltegetett, hogy nem kéne e lassan indulnunk Bodajkra. Gyors telefon, a többiek még fehérváron sincsenek, úgyhogy ráérünk. Végül 1 órára érkeztem meg a táborba, ahol már elkezdődött a sörözés. Terepbejárás és dekorálás volt az aznapi program. Hamar vége lett a bulinak éjfél környékén mindenki lefeküdt aludni, mert a többségnek másnap 4-kor kellet kelni, hogy időbe érjenek a Délibe a gólyákért. Én 9-kor ébredtem, elmentünk a boltba sörért és néhány társammal elkezdtünk iszogatni addig míg megérkeznek a gólák. Délre oda is értek mi vízipisztollyal vártuk őket. Fülesék is megérkeztek, akik már akkor jó állapotba voltak. A gólyák elkezdtek csapatokban ismerkedős játékokat játszani, mi is csatlakoztunk néhány csapathoz. Ekkor történt (délután kettő óra!!!) hogy Füles elment három sörért a büfébe azonban jó húsz perc elteltével sem tért vissza. Ekkor csörgött a telefonom és kiderült barátom eltévedt a jó 75 méter hosszúságú úton és nem talál vissza a focipályához. No comment. Sárga csapattal (csak csajok voltak benne) egész jóba lettem, az esti vetélkedőn is nekik segítettem a legtöbbet mint zsűri.

Következő nap volt az ominózus nappali túra a Bakony lejtőin. Állomás főnökként sikerült három kiváló segítőt toboroznom magam mellé, Füles, Eti és Levi tartottak velem. Sokat kellett várnunk mire az első csapat (barnák) megérkeztek. Úgy voltunk vele nem kellenek villámkérdések, majd improvizálunk. Na ez nem jött be körülbelül két darab kérdés jutott hirtelen eszünkbe, mire a csapata rákezdett a „Felkészült állomás! Felkészült állomás!” dalfoszlány kántálására. Kicsit ciki volt, de sebaj megkapták a maximális 10 pontot. Fő feladat sem volt az igazi, csapategységről nem is beszélve, na és persze a legfontosabb tényező, a vesztegetés is elég gyatrán ment így kénytelenek voltunk a 100-ból mindössze 81 pontot adni. Miután a csapat elment mi is beláttuk, hogy nem maradhatunk villámkérdések nélkül, így gyorsan emlékezetből összedobtunk egy feladatsort. A többi csapatnál minden flottul ment, a tavalyi esettől eltérően idén kisebb mértékben baszcsiztam be, így minden csapatnak le tudtuk vezényelni a feladatokat.

Következő nap kilátogattunk a bodajki strandra, amit úgy kell elképzelni, hogy a falu (amúgy város) közepén egy kisebb tónak is megfelelő beton teknőbe vizet vezetnek. Kellemes csalódás volt, mert víz minősége kivalló volt, csak úgy mint a hőmérséklete. Véleményem szerint ez volt az idei tábor egyik legjobb újítása. Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy az ugrószépségverseny zsűrije lehessek. Annak idején azért vállaltam el ezt a posztot, mert az volt odaírva, hogy ez a versenyszám a stégnél lesz megrendezve és gondoltam én, akkor nem kell majd bemennem a vízbe. Hát rosszul gondoltam, ugyanis a stég a „medence” közepén helyezkedett el két méteres magasságban, magyarul be kellett úsznom ahhoz, hogy elfoglalhassam őrhelyemet. Első feladat a két darab A4-es pontozó lap bejuttatása a medence közepére anélkül, hogy széjjeláznának. Jelentem megoldottam. A lapoknál már bevált technikával vittem magammal egy pólót is, nehogy szénné égjek a napon. Mikor felértem a stég tetejére száraz pólóval és pontozólapokkal az első dolog, ami történt velem, hogy Szultán ruhástul bedobott a vízbe. Ennyit a száraz pólóról. Nem sokan jöttek ugrálni, akik viszont ellátogattak hozzám, főleg csajok néhány plusz pontért hajlandóak voltak bikini felső nélkül a vízbe ugrani. Egy felső nélküli ugrásért 100 pontban sikerült megállapodnunk, de ezt csak úgy tudtam megoldani, mivel a maximális adható pontszám 10 volt, hogy tízszer 10 pontot adtam a csapatnak, mintha 10 ugrás lett volna. Természetesen azt elfelejtettem mondani, hogy úgyis átlagot számolnak majd csapatonként, így nagy előnyben nem lesznek :D . Vizes póló verseny a helyi nagypapák és tinédzserek legnagyobb örömére elég durvára sikerült, egyik csajnak sem kellett kétszer mondani, hogy vegyen részt e nemes versengésben. Volt, akinek nem jutott póló de nem zavartatta magát, póló nélkül indult a versenyen.

Este következett az méltán hírneves Miss Matematics (ismertebb nevén Miss Macs) vetélkedő, ahol fiú lány párok indulhattak. Mivel a táborban 2,5-szer több csaj volt mint fiú, és minden csaj indulni akart ezen a versenyen, így hatalmas harc kezdődött a potenciális férfi jelöltekért. A versenyt a közönség legnagyobb örömére és megelégedésére Patrícia nyerte. (remélem hamarosan erről videót és fényképeket is tudok majd csatolni, megéri megnézni majd, elhihetitek ;) :P ) Ezen az éjszakán Duki barátommal úgy döntöttünk, hogy nem alszunk, és ehhez tartottuk is magunkat. Egész éjszaka énekeltünk (értsd óbégattunk). Utolsó nap nem volt más hátra mint a Gyilkosos játék (másik nagyszerű újítás) eredmények kihirdetése valamint a bigyó árverés.

Gyilkosos játék: mindenki kap egy cetlit, amire rá van írva, hogy kit kell megölnie és milyen módon. A gyilkolási lehetőségek a teljesség igénye nélkül: vérszívás, halálos csók, kövezés, mérgezés stb. A végén csak egy maradhat! Ne bízz senkiben, bárki lehet a gyilkosod!

Bigyó: a gólyatábor során fizetőeszközként funkcionáló prímszám értékű bankjegyek, melyeket a lúzer felsőbbévesek adhatnak a gólyáknak amennyiben megérdemlik azt. Például: „Hé gólya kapsz 42 bigyót ha hozol nekem egy sört!” és ehhez hasonlók. A tábor végén árverés során lehet elkölteni a megszerzett bigyókat. Az árverésen rendkívül értékes tételek vannak, például „egy lavór valami barna löttyel”, „két darab pelenka” stb.

 

Legnagyobb örömömre miközben a kikiáltó mellett békésen aludtam engem is elárvereztek. A legtöbbet a sárga csapat tagjai ajánlották értem, így 42 bigyóért az övék lettem. Miután hazaértem 16 órát aludtam egyhuzamban.

2009.-ben egy újabb nagyszerű gyógymatekos gólyatáborban vettem részt, és el kell, hogy mondjam eddigi táboraim közül ezt élveztem a legjobban. Ezt a gólyatábort bátran merem ajánlani mindenkinek, itt biztos nem fog csalódni, rendkívül jól fogja magát érezni.

Következő írásunkban a Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborát vesszük górcső alá.



Ön szerint Keke mennyi sört érdemel ezért a posztért?
szerintünk: (5/5)
Eddigi eredmény: (2,5/5)


2 komment

Címkék: buli ttk gólyatábor bodajk gyfk bárczi gólyatábor roadshow gyógymatek gyógymatekos

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorokutca26.blog.hu/api/trackback/id/tr811340153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandos 2009.08.31. 19:08:24

jók a cikkek, kedves Keke, de el kell hogy mondjam, hogy szerintem az ell kell, hogy mondjamba nem kell vessző a "kell" szó után. bár most elbizonytalanodtam én is...

mynameisbalazs 2009.09.01. 12:08:26

egy picivel több a nő, mint viken:D
süti beállítások módosítása