"Pásszmek, erről régen írtam volna" - ez a gondolat suhant át az agyamon, amikor megnéztem a New York, I love you című filmet.
"Régen"... Valamivel több,mint egy éve csatlakoztam a bloghoz szerzőként, hiszen olvasóként a kezdetektől követtem az első egyetemista évüket remekül el- és mindenféle érdekes programmal kitöltő srácok blogját. Ez év alatt sok minden változott; az utóbbi két félévben igen kevés időm jutott olvasásra, filmnézésre. Annál többet kellett szentelnem tanulásra, no és persze a munkára, ugyanis április óta -ha szerény mértékben is- hozzájárulok az ország, vagy legalábbis a General Electric gyarapodásához. Ezek miatt tehát nem tudtam mindenféle magasröptű ismertetőkkel és kritikákkal ellátni a blog népes rajongótáborát.

Most azonban megnéztem a fent említett filmet, és úgy döntöttem, írok róla. Pláne úgy, hogy rögtön hozzá tudok csapni egy másik filmet, melynek címe: Paris, je t'aime. A címekben fellelhető hasonlóság nem véletlen: a két film gyakorlatilag a helyszínben különbözik, amúgy azonban nagyon hasonlóak, mondom miért.
Mindkét film sok kis apró történetből áll. Egy tucatnyiból. Vagy többől. 5-10 perces kis jelenetekről van szó, mindegyik más rendező nevéhez fűződik, a szereplők között pedig igazi sztárok lelhetők fel. A teljesség igénye nélkül: Gérard Depardieu,Natalie Portman,Orlando Bloom,Steve Buscami, Shia LaBeouf,John Hurt,Andy Garcia, Eli Wallach. Láthatjuk tehát, hogy a tinik bálványaitól a már bizonyított színészeken át egészen a nagy öregekig sok arccal találkozhatunk, és a sort még tényleg nagyon hosszan folytathattam volna. Személyes kedvencem a 95 éves Eli Wallach, aki minden idők talán legjobb westernjében Tucot, azaz a Csúfot alakította több mint 40 éve.
 

Van még egy közös a filmekben. Mégpedig az, hogy a kis történetek mindegyike a szerelemről vagy a szeretetről szól. Arra gondosan ügyeltek az alkotók, hogy ne legyenek "nyálasak". Néha groteszk, néha vicces, van amelyik keserédes vagy szomorkás, akad olyan, aminek végén jópofa csattanó van, és olyan is, ami nem vált ki semmilyen (vagy legalábbis nem számottevő) érzelmet. Közben Párizs és New York hangulatát, épületeit, lakóit, szokásait is megismerhetjük.
A fiúknak mondom, hogy nem kell félni a filmek témaválasztásától, a különleges megvalósítás, a remek színészek, a sok kis különböző történet különleges élményt nyújt, ha már unjuk a sok sablonos alkotást.


Szeretném az olvasók figyelmét felhívni az idei kocsmatesztelésre, melynek keretein belül előreláthatólag 20 újbudai kocsmát fogok néhány segítővel végigjárni (és értékelni) két este alatt.