Roli barátommal (aki idén már 100%-ig a Sáfrány utca lakója volt), már hónapokkal a futam előtt arra a megállapításra jutottunk, ha fúj, ha szakad, valamely gazdaságos módon, mindenképp ki fogunk látogatni az idei forma1-es nagydíj legalább egy napjára.

A jubileumi nagydíjnak köszönhetően (25. futam), úgy döntöttünk, hogy nagyságrendekkel jobban megéri, a 10ezer forintos állóhelyes bérlet (5ezer a silver tagságért + 5ezer a jegy maga), mint csak pénteken avagy csak szombaton kilátogatni hasonló összegért, vagy többért ülőhelyre.

Már a csütörtöki napon volt egy boxutcalátogatás valamint autogrammosztás, így ha már bérletünk van, használjuk ki, aznap 11 órakor elindultunk fel a nagyvárosba albérletünkbe, hogy időben odaérhessünk. Mintha kirándulni mentünk volna (nevezhetnénk annak is), enni-innivaló, ruhák, számítógép, és természetesen a jó öreg xbox sem maradhatott otthon. Déltájt már az albérletünkben is voltunk, megdézsmáltuk a Roli édesanyja áltál készített csillisbabot, játszottunk pár meccset az xboxon, majd még megtekintettük Szujó Zoli beszámolóját a ringről (még nem kapta meg a VIP listát, de úgy tudja Erdélyi Mónika, aki mindenképp a világsztárok táborába tartozik, is kilátogat a nagydíjra) és elindultunk.

Számítottunk egy kis dugóra, így már 2-kor az autóban voltunk, hogy 4 órára mindenképp odaérjünk, ezzel szemben már fél 3-kor a bejáratnál álltunk a nem is kicsi sorban.  Egy félittas személlyel sikerült is összebarátkoznunk, akinek a kapunyitásra már szinte mindenki a pajtása volt. Próbáltuk elütni az időt, mivel új barátunk sztorijai nem voltak az épp leg szórakoztatóbbak. A bejárat melletti gyrososnál Roli egyik csoporttársa dolgozott, vele beszélgettünk egy kicsit, illetve végiglátogattuk az összes boltot, de még így is halálra untuk magunkat a sorban. A 4 órás nyitás után egy kisebb futóverseny vette kezdetét, de halvány gőzünk nem volt miért… 5 órától 6-ig volt autogrammosztás, így jobbnak láttuk ha egy kicsit körbenézünk a boxutcában, majd fél 5-kor beálltunk mi is az autogrammosztós sorba. Folytatódott tehát a tolakodás. Meglepően tapasztaltam, hogy a biztonsági szolgálat emberei (kidobók) kifejezetten normálisak voltak, már szinte kedvesek. Pedig jóval nagyobb tömeg volt, mint egy mezei buliban. Tudták kezelni a tömeget, a testükkel álltak utat, és nem törték, taposták illetve löködték az embereket.  Az autogrammosztás abban az ütemben zajlott, hogy a pilóták két-hármasával váltották egymást, úgy körülbelül 10-15 percenként. Mindig bemondták, hogy éppen kik csatlakoznak, illetve kik távoznak. Massa-Alonso-Hamilton-Button-Webber ötös körülbelül 10 percet osztott autogrammot, így rájuk esélyünk sem volt. Pozitív csalódás volt a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki kétszer volt kinn autogrammot osztogatni, valamint még a boxutcába is kilátogatott. Úgy körülbelül 5:55-re értünk a sor végére Rolival, egymástól pár méterre. Nem tudtuk, hogy épp ki fog ekkor a kihelyezett iskolapad mögött ülni, de jobbat szinte nem is kívánhattunk volna, hiszen legnagyobb örömünkre a mindig mosolygós Sebastian Vettel tartózkodott ott. Hát nem volt semmi… Hihetetlenül közvetlen volt, végig mosolygott, beszélgetett, pedig ekkor már bőven 6 óra után voltunk, és ekkor már olyan 35-40 perce csak a saját nevét firkálta. Sebastian autogrammkártyája előtt, a Virgin istálló egyik hostess lányának köszönhetően még sikerült egy Timo Glock-os kártyát is szereznem,  mint jól nevelt gyerek ugye meg is köszöntem azt, amire a hölgy annyit válaszolt „szííívsseen”.  Sebastiannak pedig a köszönetemet, az ő általa elterjedt „Waka waka baby!!” kifejezéssel nyújtottam ki, amire aztán végképp felvigyorgott. A sorban állás kalandjai után visszamentünk sétálgatni a boxutcába. A ferrai számítógépei előtt muszáj volt megállnunk, hogy egy rövid üzenetet küldjünk Felipe Massának : „Fernando is faster than you again ha-ha-ha!”.  A boksz utca végéről a lenti főbejáratnál vezettek ki minket, ahol szintén kordonok, illetve emberek voltak, de nem jöttünk rá miért. Annyi baj legyen, mi leültünk a padkára pihenni. Egyszer csak elhajtott előttünk egy ezüst Mercedes, amit nem más vezetett, mint Michael Schumacher. Nem sokkal utána egy újabb Mercedesben Lewis Hamiltont fedeztük fel az anyósülésen, majd az őt követő Mercedes anyósülésén egy elég szemrevaló hölgyet véltünk felfedezni, akinek a sofőrje a világbajnok Jenson Button volt. Ezen felül láttuk még hazamenni Sir Frank Williamset, a Massa apukát, Adrian Sutilt, és Sebastian Vettelt is.

Viszonylag hamar sikerült kikeveredni a ringről, még elugrottunk sörért az auchanba, majd befeküdtünk az xbox elé. Este Csecskó szeretett volna vendégül látni minket, de képtelenek voltunk megmozdulni, így ha igényt tartott a társaságunkra, neki kellett átjönnie. Később Szabó Laci barátom is csatlakozott a társaságunkhoz, majd 2 óra tájt azért csak lenéztünk a romkertbe is, hogy megmutassuk magunkat.

Péntek:

Rolival fél 10 órás kelést szabtunk meg egymásnak, reggeli majd szendvicsgyártás és el is indultunk a ringre. Ekkor sikerült elkövetnünk a hétvége legnagyobb hibáját, ugyanis a szendvicseket otthon hagytuk. Odafelé sikerült kapásból a VIP lejárónál elhagyni az autópályát, kicsit meg is viselte a lelki világomat, hogy a kinn álló két rendőr már távolról integetett nekünk, hogy felejtsük el, hogy erre megyünk… ennyire nem nézünk ki VIP-nek? Odafelé már volt egy kisebb dugó. Első utunk Ruttner Dia Mónikához vezetett a Mercedes GP shopba. Móni kapásból egy 70ezer forintos Schumacher által dedikált sapkát akart ránk sózni… Nagyon kedves. Dia boldogítása után hesszeltünk egy keveset a célegyenes előtti placcon, majd ellátogattunk a 7-es, 8-as kanyar kombinációhoz, ahol Rolival úgy érzetük magunkat, mint egy strandon, csak egy focilabda hiányzott. A szabadedzés egész látványosra sikeredett, éppen előttünk sikerült pár pilótának többször is elrontania a kigyorsítást és ezáltal a homokra rámenve hatalmas porfelhőt kialakítani. A szabadedzés utolsó negyedórájában elindultunk a pálya mellett kijárathoz.  

Hazafelé meglátogattuk még szeretett profinkat utánpótlásért, majd kezdetét vette a lasagne sütés. Miután tele lett a bendőnk, átmentünk Csecskóhoz egy kicsit internetezni, mert csak nála volt „jel”.

Szombat:

Reggel a hangsúly kifejezetten a szendvicsek nem otthon hagyásán volt, ami sikerült is. Úgy időzítettünk, hogy körülbelül a reggel szabad edzés végére érjünk oda, ami szintén sikerült. A további  tervünk az volt, hogy a célegyenes közepén lévő placcon töltjük el a napot. Mire kiértünk már elég nagy tömeg volt, de a szabad edzés véget érése után, lehetőségünk volt egy kicsit előrébb nyomulni és a domboldalon rátaláltunk az „ideális” helyre.  Az elején még kényelmesnek tűnt, hiszen le tudtunk ülni és nagyon jól lehetett látni, de a lábunkkal támasztanunk kellett magunkat, hogy le ne guruljunk a lejtőn és ez úgy másfél óra után már elég megterhelő volt, így az utolsó programokat már inkább állva tekintettük meg, mert az adott körülmények között sokkal kényelmesebbnek bizonyult. A GP2 verseny különlegesen is látványos volt, nem utolsó sorban a hostess lányok miatt is, valamint a komplett brigádnak 3szor el kellett rajtolnia, a balesetek illetve a különböző bakik miatt. A mentőhelikopterek szinte egymást váltották, és mint utóbb kiderült, sajnálatos módon a baleset mindkét részvevője csigolyatörést szenvedett.

A programok végetérése után újra az auchanba látogattunk készleteink utántöltése céljából, majd egy hosszas lazító xboxozás után korán lefeküdtünk aludni.

Vasárnap:

Háromnegyed 6-ra rendültünk el ébresztőt egymásnak, hogy kapunyitásra (7 óra) a pályán lehessünk és kedvünkre válogathassunk a helyek közül. Egy 10 percet sajnos csúsztunk és ez elég is volt ahhoz, hogy a legjobb helyeket behúzzák előlünk. Éppen egy nagyon kedves házaspár mögé sikerült letelepednünk, akikkel nagyon jól el tudtuk beszélni az időt, valamint megengedték hogy a futamon ráállhassunk a takarójukra. Az előfutamokon a hatalmas Porsche-s bukáson kívül semmi érdemes nem történt, mégis nagyon gyorsan elment a délelőtt. 1 órakor volt egy felvonulás, ahol körbevitték egy integetésre a pilótákat, aztán fél2től elkezdtek kipakolni a rajtrácsra. Itt már előrébb kellett mennünk, hogy lássunk valamit. Távcsővel böngésztük végig a hostess lányokat, illetve próbáltuk a pilótákat is megkeresni a sok szerelő között, de a leglazább Bernie Ecclestone volt, aki a rajtrácson az összes pilótával sorban lespanolt. Button valamint Schumacher is épp előlünk indultak. A rajt óriási élmény volt, hang szempontjából sem volt semmi, valamint Kobajasi már előttünk a két Hispania között volt. Jó volt látni, ahogy távolodnak el egymástól körönként az autók. Egy hatalmas LED-falon tudtuk követni az eseményeket, de Vettel büntetését senki sem értette… Csalódottak is voltunk a verseny után, hiszen egész hétvégén Vettelnek állt a zászló és a versenyen is jól ment. A dobogózás után még Diát boldogítottuk egy darabig, megpróbáltuk elkerülni a tömeget, de így is igénybe vett körülbelül 2-2,5 órát az hogy hazaérjünk az albérlethez.

Összegezve:

Óriási élményeket adott nekem ez a hétvége. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Aki minimális érdeklődést érez a motorsportok után, biztosan élvezné minden percét. Főleg egy Balaton Sound napijegy kétharmadáért… Viszont az enni, illetve innivaló iszonyatosan drága. Egy ásványvíz 400 Ft volt, egy sült kolbász 2500 Ft körül mozgott, egy amerikai hotdog 1000 Ft volt, egy emberebb sülthúsos menü pedig 5000 Ft-ot kóstált. Úgyhogy esetleg ha valaki menni készül, pakolja tele a hátizsákot, azt még beengedik.