Facebook

Linkek

Utolsó kommentek

Los Janos vol. 3. - selected by Keke

2009.06.01. 22:27

 

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel Jani idén is megrendezte születésnapi buliját. Előtte lévő nap megbeszéltük, hogy a kemény mag (a főszerkesztő úr közvetlen környezete) már délelőtt 11-re érkezzen meg, segíteni fát vágni a bográcsozáshoz (na meg persze lebonyolítani a FIFA bajnokságot). Mivel 11-et beszéltünk meg, tudtam, hogy körülbelül akkor délután 2-re mindenki meg is érkezik majd. Délelőtt még elmentem a médiapiacba venni egy game pad-et a játékhoz, mivel a korábbi példányunk tönkrement. Ebédre benyomtam néhány palacsintát és elindultam a Bottyán utcába. Mire odaértem a srácok (Roli és Jani) Heff vezérletével már felhasogatták a tűzre valót, így sajna ebben már nem tudtam nekik segíteni. Később Vigh Gabi és az örökké éhes, kedves kínai (vagy japán?) barátunk Joey is megérkezett, így kezdetét vehette a hat csapatos Los Janos Cup. Zárójelben jegyzem meg, hogy előtte Rolival játszottam egy Újpest-MTK rangadót, amit a lilák egy az utolsó percben lőtt Kabát góllal meg is nyertek. A felkészülési meccsnek szánt összecsapásból azt a következtetést vontuk le, hogy az EA Sports csapatának rendkívüli módon sikerült lemodelleznie a soproni ligát, ugyanis a játékosok tudásszintje tökéletesen megegyezik a való életben nyújtott produkciójukkal; arra, hogy egymás után háromszor sikerüljön a megfelelő helyre passzolni a labdát, sehogy sem bírtuk rávenni a játékosokat. Na szóval, hol is tartottam? Igen, a meghívásos Los Janos Kupán hat csapat jelent meg. A látványos latin focit Jani Real Madridja és Joey friss BL-győztes Barcelonája volt hívatott biztosítani. Az olasz foci kedvelőinek ott volt Vigh Gábor Juventusa, az angol bajnokságot pedig Heff Liverpoolja, Roli fiatal erőkből felálló Arsenálja, és az én Manchester Citym képviselte. A frissen vásárolt game pad természetesen nem működött megfelelően, így maradt a billentyűzet-game pad kombó. A mérkőzések közben eleredt az eső és mindenki megijedt, hogy most mi lesz. Mi lett volna? Ferge...

De ne szaladjunk ennyire előre. Míg a többiek játszottak én elkezdtem grillezni az ebédnek valót. Jóféle páccal bekent sertés és marha hús volt a menü. Természetesen ezen közben folytatódott a bajnokság, ahol már néhány meccs elteltével körvonalazódtak az erőviszonyok. Juventus és az Arsenal párosa kiemelkedett a mezőnyből, míg a Real és a Liverpool egyre jobban leszakadtak a többiektől. 5 óra magasságában megérkezett Zsolti is, aki a marha pörköltért volt felelős.

Hat óra környékén kezdtek szállingózni a vendégek, ezért a bajnokságot kénytelenek voltunk felfüggeszteni, mert hát mégis milyen kockának néznének minket a blog olvasói ha tudnák, hogy az év legnagyobb eseménye során mi a besötétített szobában gépezünk. Meg hát persze jól nevelt fiatal emberekről van ugyebár szó. Mindenki éhes volt, a pörkölt még a bográcsban rotyogott, ezért nekiláttam a grill húsok sütéséhez. Jó pár szelettel megsütöttem és természetesen közben a faszén nyújtotta parázs melege miatt megfelelő mennyiségű védőitalt is kénytelen voltam meginni, hiába Floyd mestertől tanultam a szakács mesterséget.

Los Janos vol. 3.
További képekért kattintson ide

11 óra környékén Rolival hátra mentünk a kertben, hogy részt vegyünk az idén második alkalommal megrendezésre került de már nagy hagyományokkal rendelkező Tatai Bukfenc Open sportrendezvényen. Sajnos idén sérülés valamint kevés alkoholos ital elfogyasztására való hivatkozás ("ennyire még nem vagyok berúgva") miatt sokan vissza mondták a szereplést, ezért egyedüli indulóként megnyertem a versenyt. Becsületemre legyen mondva, hogy annak ellenére, hogy nem akadt ellenfél ki kimert volna állni velem, igyekeztem szebbnél szebb és látványosabbnál látványosabb bukfencekkel elkápráztatni a közönséget. Remélem sikerült valamit átadnom a jelenlévőknek a sportág iránti szeretetemből.

Los Janos vol. 3.
További képekért kattintson ide

Éjfélkor többen elkezdtek elindulni a Pikantóba, ami azt jelenti, hogy fél 2-kor el is indultak. Pikantóról tudni érdemes, hogy fél 3-kor zár, tehát sikerült egy felejthetetlen háromnegyed órát a szórakozó helyen eltölteni. Giorgioval, Dzsánnival és Gáborral ez minket nem zavart (mármint, hogy sokan leléptek) és tovább énekeltünk (értsd: óbégattunk - a szerk.) és táncoltunk (értsd: vonaglottunk - a szerk.). Pikantó zárása után mindenki vissza tért a Taylor birtokra és folytattuk, amit elkezdtünk; a tivornyát. Hajnal hasadtával sokan nyugovóra tértek a ház különböző pontjain, kinek hol jutott hely. 5 óra magasságában már csak Dzsánni, Árpi, Csecse és én voltunk fenn. Jó szokásunkhoz híven megbeszéltük az élet nagy dolgait. Filozofálgatás közben fel kellett hívnunk egy kedves barátunkat - neve maradjon a titokzatosság homályában - mert egy olyan kényes kérdés vetődött fel, melyre csak ő tudta a választ. Nem, most kivételesen nem 42 volt a megoldás. Hat órakor, mikor már teljesen világos volt, mármint világos, hogy a bulinak több mint valószínű hogy vége, azzal a tudattal indultunk haza Csecskóval: igen, ismét megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.



Ön szerint Keke mennyi sört érdemel ezért a posztért?
szerintünk: (5/5)
Eddigi eredmény: (4,3/5)


1 komment

Címkék: tata buli

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorokutca26.blog.hu/api/trackback/id/tr471157837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vnóri 2009.06.06. 18:45:32

A tavalyi látványosságnak megfelelően fenntartottam a Csecsének a forgószéket az alváshoz. Azt már tavaly belakta(aranyos volt). A többiről nem tehetek.
süti beállítások módosítása