Facebook

Linkek

Utolsó kommentek

THE GRAND OPENING

2008.10.14. 22:37

 

Eljött a nagy nap, október 10-e, a Sáfrány utcai albérletünk hivatalos nyitóbulijának napja. Sokat készültünk az estére, másfél héttel a bulit megelőzően elküldtük a meghívókat, és már szerdán bevásároltunk az auchanban, így pénteken már csak takarítanunk ,valamint gyümölcsöt és kenyeret kellett vennünk. A szerdai bevásárlás folyamán nyolc féle sört vásároltunk, hogy egy sörkóstolást követően a legjobb sört tudjuk kiválasztani  ,ahhoz hogy a buli tökéletes legyen. Az én feladatom volt a WC kitakarítása, Kekéé a konyha, Csecsié a fürdő, Bencéé pedig a felmosás, de ezt 100%-ban Szandra végezte el. A menü zsíroskenyér és bólé álá Csecsi volt, amely welcome drinkként is szolgált. Első vendégünk Óvári Zita volt, majd utánna következett Roli és Melinda, akiknek a pogácsáját muszáj megelmítenem, Roli és Melinda után a Dream team EU-n kívüli légiósa Joey érkezett meg, őket Béger Gyuri követte, az egyetlen aki komolyan vette a meghívóban leírt szavakat: "ketchupot hozzatok!", Gyuri nem kispályázott, egy üveg Heinz ketchupot hozott a házigazdáknak. Őket Marcell és Ági követte, ezzel Marcell régi nagy álma is megvalósult, kikerülhetett a Györök utca vendégei közé, és már csak a két Dia maradt hátra, akiknek egyeltalán nem okozott nehézséget felvenni a buli tempóját. Az éjszaka folyamán végre részünk lehetett abban az élményben, hogy megismerkedhettünk az egyik szomszéddal, akit még sose láttunk (elvégre panel lakásról van szó), lehet nem épp ez volt a legjobb alkalom, mert legszebb álmából vertük fel, és arra kényszerítettük, hogy átjöjjön és rendre intsen minket.  Egy kisebb hullámvölgy (cunami) következett, amikor Keke összetörte saját kedvenc mojito-s poharát, de egy gyors takarítást követően, minden ott folytatódott ahol abbahagytuk. A vendégek elpárolgását Zita kezdte, majd egy kisebb kihagyás után követték a többiek is, egyedül csak Gyuri és Szandra aludt nálunk. Másnap elég kemény látvány fogadott minket, mindenhol poharak voltak, és a WC úgy nézett ki mint egy pályaudvaron, vagy mint egy egy utolsó kocsmában az éjszaka tetőpontján. Természetesen engem ért a megtiszteltető feladat, hogy kitakaríthassam, mivel a WC felelős én voltam. Remélem ez a kép még rémálmaimban sem fog legközelebb előjönni... A nagy takarítás hevében sikerült a tömítést valahogy eltörnöm, de persze ezt nem vettem észre, csak azután, miután lehúztam a WC-t és elárasztottam a fél lakást. Csecsi megmondta nekem reggel, hogy azt sem hagyná hogy egy rollerba beüljek, majd miután elmagyaráztuk neki hogy a rollerbe nem kell beülni, kijelentette hogy rollerezni csinálni hagyni sem. Csecsi tanácsát megfogadva ledőltem pihenni egy-két órára, majd belütem K.I.T.T.-be és hazavittem őket (najó K.I.T.T. vezetett:)).  

 



Ön szerint Dzsanni (Jani) mennyi sört érdemel ezért a posztért?
szerintünk: (5/5)
Eddigi eredmény: (4,6/5)


7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorokutca26.blog.hu/api/trackback/id/tr21714431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lehel&josi 2008.10.15. 17:48:50

a beszámolót hangosan olvasva josi feltette mögöttem a kérdést:
és minket meg sem hívtak?:D:D
lehel&josi
gyorokutca26

giorgio 2008.10.15. 20:27:20

Meg kell hagyni, remek kis buli volt:)

mynameisbalazs 2008.10.15. 21:21:29

sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni..
de ha minden évben új helyen laktok, akkor majd egyszer csak ott leszek:)
biztos nem volt rossz buli!

Dzsanni (Jani) 2008.10.15. 22:50:31

Azért nem kéne az egész mocskot az én nyakamba varrni, azon a wc-n több ember is könnyített magán ( legalább 3 ,de nem akarok itt neveket említeni és szégyent hozni a fejükre, ellentétben veled ahogy te tetted). Tehát nem "csak" az enyém volt a teljes felelősség, énis leléphettem volna reggel ugyanúgy mint te, aztán kiváncsi vagyok ki merte volna bevállalni. Ezzel ellentétben pofázás és bármiféle segítség kérése nélkül egyedül kitakarítottam a WC-t, hidd el az ellenségemnek se kivánnám. Odafigyelhetnél azért hogy miket írsz, mert a blogunk legnagyobb rajongói saját szüleink, és én sem szoktam az ivási és könnyítési szokásaidról írogatni, kedves főszerkesztő úr. Remélem ebben a következőkben megegyezhetünk.

Csecskó 2008.10.16. 08:25:45

Na de fiúk, csak nyugi!! Keke szerintem csak poénkodni akart. Mindannyiunkról írtak már ilyeneket,hogy miket csináltunk egy buliban. A szülők sem ostobák,hogy ne tudnák,hogy mik történnek egy ilyen sáfrányutcai házavató buliban. Egyvalamit viszont leszűrhetek,hogy ti fiatalok nem tudtok inni:):)!!!!

mynameisbalazs 2008.10.16. 10:54:43

dzsánni a legtevákenyebb szerkesztő, szóval csak óvatosan:D
süti beállítások módosítása