Facebook

Linkek

Utolsó kommentek

Eötvös szülői fórum, második felvonás május 30.

2008.05.29. 18:42

 
K-Emö Eötvös József Gimnáziuma és Kollégiuma - egyelőre

 A Györök utca blog ismét élőben követi percről percre rovatában az Eötvös Gimnáziumban május 30.-án zajló eseményeket. Kövesse Ön is velünk!

 

 

 

 

 Az előzmények: A Szeged-Csanádi egyházmegye tulajdonában lévő frissen létrehozott, esztergomi székhelyű, non-profit kft. mellett az Eötvös József tehetséggondozó alapítvány is ajánlatott tett a megyei önkormányzatnak az iskola fenntartásáért. Az alapítvány (továbbra is tandíjmentesen a jelenlegi formában üzemeltetné a gimnáziumot) ötletét a tatai képviselőtestület elfogadta, így már csak a megyei önkormányzaté a döntés. A diákoknak nyilatkozatott kellett tenniük melyben leírták, hogy a két lehetőség közül, melyikben nem kivánják folytatni tanulmányaikat (a nyilatkozatt nem kötelező erejű és nem jelenti a tanulói jogviszony felbontását abban az esetben ha a nyilatkozattal ellentétes döntés születik). Május 30.-ra az iskola ismét összehívta a szülőket, a városi, a megyei képviselőket és az Oktatási és Kulturális minisztérium vezetőit, hogy közösen tárgyalják meg, mi legyen az iskola sorsa. A Györök utca élőben közvetít az eseményről. 

 


 

20:27 Zárásként a Diákönkormányzat vezetője köszönte meg a jelenlévők figyelmét és levetítettek egy kisfilmet.

20:19 Völner Pál kérésére a szülői fórum szavazott melynek eredménye: a jelenlévők száz százaléka elvetette a Rudnay kft. és a Városkapu Zrt. fenntartását és támogatta a tehetséggondozó alapítványt.

20:16 Száraz Sándor elmondta, sajnálatos, hogy a megyei közgyűlés fideszes frakciójából egyedül Michl József volt itt. Még az a képviselő sem jött el, akinek a saját gyermeke az iskola diákja.

20:10 Szabó Andrea tanárnő elmesélte mit tapasztalt a városi önkormányzat üllésén. Saját elmondása szerint szánalmas a helyzet. Felkérte a vezetőket, hogy ne sokáig játszadozzanak velük, mert az ő idegeig sincsenek kötélből. Rámutatott Völner Pál állításainak csusztatásaira. Völner úr azt mondta, hogy  nagy multú fenntartót keresett az iskolának. A hódmezővásárhelyi intézmény 5 iskolát tart fenn. Késöbb kiderült ez az 5 intézmény egy általános iskola és egy óvoda. Felszólalását kitörő taps fogadta.

20:03 Maknics Gyuláné tanárnő csehovi-tragikomédiához hasonlította az általa már nem is polémiának hanem fejetlen ötletbörzének nevezett gyűlést.

19:55 A gyűlés közben Völner Pál sajtótájékoztatot tartott, ahol elmondta, hogy az Eötvös József tehetséggondozó alapítványt azért nem tudja elfogadni mert Tatai-Tóth Andrást érintetnek érzi. Kiderült hogy az egyházi non-profit kft.-t bejegyző ügyvéd Völner Pál apósa.

19:53 Megkezdödött a felek közötti sárdobálás. Michl úr elmondta, hogy könnyű hangulatot kelteni ilyen nagy közösségben és hogy az igazgatónő ezt meg is tette.

19:49 Michl József párbeszédre hívta a korábban felszólaló hölgyet, hogy pontosan fogalmazza meg az általa korábban említet hibákat. A hölgy kifejtette véleményét. Michl úr a pénzügyi bizottság elnökét hívta segítségül, aki megerősitette, hogy minden törvényesen történt.

19:44 Székely képviselő úr (megyei közgyűlés mszp frakcióvezető) szólalt fel.  Kijelentette, hogy az egyházi fenntartás lehetőségét ők megtárgyalni sem lesznek hajlandóak.

19:42 Az egyik korábbi felszólaló megkérte a polgármestert válaszoljon korábban feltett kérdésére. A polgármester látszólag nagyon türelmetlen már távozna, kezébe vette kabátját és fél útról fordult vissza, hogy válaszoljon a kérdésre. Azt mondta, ha lesz pénz lesz kéttannyelvű.

19:38 Katona Márta figyelmeztetett, hogy nem sokára kezdődik az új tanév és elég sok ismeretlen tényező van a jövőre nézve. Arra kérte a vezetőket, hogy ne játszanak 900 gyerek jövőjével. Azt kérte a megyétől és a várostól, hogy teremtsék meg az iskola működtetésének törvényes feltételeit, mert különben ők nem tudnak felelősséget vállalni.

19:26 Lukács Csaba elmondta, hogy többszöri megkeresés után május 14.-én sikerült elérni, hogy Völner Pál fogadja az alapítvány küldötteit. A megbeszélés 15 percig tartott. Azóta az elnök úr semmit nem közölt az alapítvánnyal.

19:21 Pozsgay Zoltán a Bláthy Iskola igazgatója, megszólítotként, arra kérte a vezetőket, hogy fehér asztal mellett szakmai irányvonalak mellett tárgyalják meg a kérdést. A közalapítványok ismerőjeként figyelmeztette Lukács Csabát, vigyázzon mert veszélyes mezsgyére léptek, ahol nagyon nagyot lehet bukni. Szakértőként felajánlotta móderátori, segítségét.

19:17 Az újabb felszólaló a hétfő 16 órakkor kezdődő a megye háza elött tartandó demonstrációra hívta a jelenlevőket. Ismertette a programot: 16 órakkor indul három autóbusz az iskola parkolójából Tatabányára.

19:14 Egyik szülő intézett kérdést a vezetőkhőz. "Önök szerint melyik a legjobb megoldás az iskola számára és milyen ellenvetésük van a tehetséggondozó alapítvánnyal kapcsolatban?"

19:07 Tati-Tóth Abdrás elmondta, hogy sokáig és sokat dolgozott az iskoláért, tanárként, igazgatóként. Sokat dolgozott az alapítványban társadalmi munkában, az Eötvösért. Elutasította azokat a vádakat miszerint a saját alapítványáért lobbizna.

19:01 Tatai-Tóth András országgyűlési képviselő szólalt fel. Az MTI kérdésére elmondta, hogy az iskoláért lobbizott nem pedig az alapítványért. Sok vádat kapott eddig, hogy nem elég erőteljesen szólalt fel az iskola érdekében.

18:52 Szeidemann Ákos az iskola tanára szólalt fel. Polóján hatalmas célkereszt ide lőjetek felírattal. "Az alapitvány ajánlatát ismerjük, az esztergomi kft-t nem. Két kisgyermekem van, nekik azt tanítom, idegentől ne fogadj el édességet. A kft nem non-profit hanem non-profi. Még saját magát sem tudta létrehozni"

További képekért kattintson ide


18:42 Az egyik diák szólalt fel.  "Mindent megtettek velünk amit lehetet. Hülyének néztek minket. Nem kicsit, nagyon". Tapsvihar.

18:40 Katona Márta nyitotta meg a kérdések sorát: Mit lehet tudni a városkapu Zrt.-ről? A jogosítványok között szerepel a hal kiskereskedelmétől a híradás közléséig minden. Közoktatás azonban nem.

18:30 Száraz Sándor elismételte a lehetséges alternatívákat.

18:21 Egy közoktatási szakértő mondta el véleményét miszerint a korábbi szakértői vélemény elfogult. Állítását meg is indokolta.

18:17 A tegnapi közalkalmazotti gyűlésen megjelent 71 közalkalmazottból 63 úgy nyilatkozott, hogy megfelelne számára a tehetséggondozó alapíitvány fenntartása. Heten tartozkodtak. Lukács Csaba Komárom város példáját említette. Múlt héten a komáromi önkormányzat 100 százalékos többséggel elfogadta, hogy megkívánja védeni iskoláját és átveszi az üzemeltetést.

További képekért kattintson ide


18:15 Lukács Csaba elmondta, hogy visszahoznák az iskolába a kéttanításinyelvű osztályokat, az Arany János Tehetséggondozó programot, az érettségire épülő szakképzést és igény esetén a felnőtképzést. Az alapítvány azonban az egyházi kft.-hez hasonlóan nem tudja biztosítani dolgozóinak a közalkalmazotti státuszt.

18:05 Lukács Csaba prezentáció (hamarosan letölthető a Györök utcáról) segítségével mutatta be az alapíitvány terveit. A lényeg, hogy évente 150 millió forintot kell előteremteni. Ezt a minisztériummal kötött közokatatási szerződés biztosítaná, melyet Hiller István Miniszter úr a korábbiakban (ápr. 22.) már megigért, és szakállamtitkára (máj. 6.) megerősített. Lukács Csaba kiemelte, hogy a szülőknek a későbbiekben sem kell majd tandíjat fizetniük.

18:00 Lukács Csaba elmondta, hogy más egy kuratóriumot és más egy iskolát vezetni. (ez a leggyakrabban elhangzott kritika). Megkérdezte, hogy vajon Völner Pálnak volt-e közigazgatási gyakorlata mielött megyei elnök lett. Vajon Michl úrnak és alpolgármesterének volt-e közigazgatási tapasztalata. Szavait taps fogadta.

17:58 Lukács Csaba a tehetséggondozó alapítvány kuratóriumának elnöke szólalt fel. Sajnálatát fejezte ki, hogy Völner Pál nincs jelen így nem tudja szemébe idézni az általa két hónapja elmondott szavakat. Következőkben a tehetséggondozó alapítvány munkáját és terveit fogja ismertettni.

További képekért kattintson ide


17:53 Az egyik szülő a Komárom-Esztergom megyei cégbíróság mai napon kelt jogerős határozatát olvasta fel, mely szerint a cégbíróságon a megyei önkormányzat által megadott számon nem szerepel semmilyen cég sem. A kft.-t a tegnapi napon kezdték  el bejegyezni. Az önkormányzati és területfejlesztési minisztérium tegnapi 2 -órás adata szerint a cég bejegyzését hiánypotlás nélkül elutasította. Felszólalását több percig tartó ováció fogadta.

17:50 Száraz Sándor az iskolaszék elnöke elmondta hogy Völner Pál megkérte az iskolaszéket, hogy véleményezze az egyházi non-profit kft.-t. Az iskolaszék megkérte Völner Pált, hogy küldje el nekik a kft. anyagát. A mai napig ez még nem történt meg. Száraz Sándor a polgármestert is arra kérte, hogy a Vásorkapu Zrt anyagát küldje meg az iskolának.

17:45 A polgármester befejzte beszédét és Katona Mártának átadott egy meghívót a hétfői testületi üllésre.

További képekért kattintson ide


17:43 Michl úr kézfeltartásra kérte azokat a jelenlévőket, akik azt szeretnék, hogy a vásoré legyen a gimnázium. Szinte mindenki feltette a kezét.

17:41 Michl József egy pohár vizet kért. Örömét fejezte ki hogy mostmár mindneki látja, hogy egy polgármester is lehet szomjas. A nézők örömmel látták, hogy Michl úr nem csak vizet prédikál de vizet is iszik.

17:40 Michl József elmondta, hogy emlékeztettni akar mindenkit, hogy Ő volt az, aki a megyei közgyűlésben kérte, hogy vizsgálják meg az alapítványi támogatás lehetőségét. Kijelentését füttyszó követte.

17:35 Michl József Kezdte a felszólalásokat. A polgármester úr kiegésziteni kívánta az igazgatónő által elmondottakat. Michl úr ismét elmondja, hogy az állami vezetés normatíva csökkentése kényszerítette a megyei önkormányzatot, hogy átalakítsa iskolafinanszírozását. Az önkormányzat két lehetőség közül választhatott: 1, újabb hiteleket veszenk fel 2, átadja a fenntartást.

Transzparens

További képekért kattintson ide


17:30 Az igazgatónő elmondta, hogy a tantestület 55 tagjából 33 úgy nyilatkozott, hogy jövőre nem kiván egyházi iskolában tanítani. A diákok felállva tapsolták meg tanáraikat. Katona Márta elmondta az elmúlt 24 óra eseményeit. Völner Pál újabb lehetőséget vetett fel miszerint a Tatai Városkapu Zrt. vegye át az iskola üzemeltetését. Michl úr a későbbiekben bővebben is kifejti majd elképzelését.

17:28 Katona Márta ismertette az iskola áltál végzett felméréseket, melyben az iskola jelenlegi diákjaiból 350 egyértelműen elutasítja az egyházi fenntartást. Az általános iskolások körében készített felmérésből kiderült, hogy a szülők 10 százalékának van szüksége egyházi iskolára. 

17:24 Katona Márta igazgatónő ismerteti az előzményeket és felvázolja a különböző lehetőségeket, mind az egyházi, mind az alapítványi fenntartást.

Bevonulás

További képekért kattintson ide


17:14 elkezdödött a szülői fórum. Az Illés együttes örökzöld számára a Sárgarózsára vonultak be a diákok a sportcsarnokba. "Eötvös egyház  nélkül  Tata Michl nélkül" és ehhez hasonló felíratok olvashatóak. Michl Józsefet visszafogott taps és  fütyszó fogadja. Tatai-Tóth Andrást megtapsolják a jelenlévők.



Ön szerint Keke mennyi sört érdemel ezért a posztért?
szerintünk: (5/5)
Eddigi eredmény: (4,4/5)


6 komment

Címkék: tata eötvös percről percre

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorokutca26.blog.hu/api/trackback/id/tr34493861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tina 2008.05.30. 22:41:56

Már a híradóban is benne voltunk. És kijelentették hogy az 5vös József Gimnázium NEM kerül egyházi kézbe. Őszintén remélem. :) És büszke vagyok mindenkire aki ott volt ma. :)) Köszönjük! (L)

Szabó Andrea 2008.05.30. 23:07:34

Kedves Fiúk!
Nagyon köszönöm, hogy újból eljöttetek, és tudósítottatok az Eötvösben zajló eseményekről.
Köszönöm mindenkinek, aki tett valamit a demokrácia megcsúfolása ellen!
Különösen a kedves szülőknek, akiket mi partnereinknek tekintünk a nevelésben -ami azt illeti jó kis leckét kaptak gyerekeink a demokratikus jogállam működéséből-, valamint régi diákjainknak, akik a mostaniakhoz hasonlóan szívükön viselik az iskola sorsát.
Üdvözlettel:Szabó Andrea

mynameisbalazs 2008.05.31. 21:10:18

nem igazából értem ,hogy miért jó a polgármesternek ennyire árral szembe úszni... kell lennie valaminek, amit kapott/kapni fog azért ha azt keresztül tolja, ekkore szembe szélbe pisilni???

olomuc 2008.06.01. 10:00:12

Balázs, ne hülyéskedj...nyilván anyagi ésvagy politikai előnyökről van szó. Van az a pénz és politikai juttatás, amiért bohócot csinál magából. Azért került nehéz helyzetbe, mert pártpolitika felé is eltolódott ez a "háború", az önkormányzati üléseken Kerti Katalin és Tatai-Tóth lobbizott az Eötvös oldalán, velük szemben a Fidesz team. Nem jó ez, de belekeveredik a politika is, liberális vs "keresztény" konzervatív.

mynameisbalazs 2008.06.01. 20:06:59

nyilván van az a pénz... én igazából arra leszek kiváncsi, hogy mit kap cserébe

so 2008.09.06. 22:54:33

Buzi emós csürhenépség, de be voltatok szarva az egyháztól, de MIÉRT?????????
süti beállítások módosítása