A gépünk helyi idő szerint fél 3-kor landolt, az angol Miskolcnak is csúfolható Manchesterben. De minket nem is a város műemlékei és kultúrális örökségei vonzottak, sokkal inkább a Zenith-Rangers mérkőzés. A repülőtér és a város közötti vonatúton már jókedvű skótokkal utaztunk, feldobva az egyhangú angol házak látványát. Egyikőjük büntetőt követelt, amiért öcsém majdnem felborította a táskájával. Itt történt az első eset is, hogy orosznak néztek minket (ami mondjuk annyira nem meglepő, az látszik, hogy nem angolok-skótok vagyunk, akkor tuti oroszok, teljesen logikus gondolatmenet).




A várakozásoknak megfelelően 200.000 skót érkezett Manchesterbe aznap, hogy a város két terén elhelyezett óriáskivetítőn izgulja végig a meccset. Miután a szállodát elfoglaltuk utánna láttuk csak igazán, hogy mit is jelent ennyi szurkoló. Mint a sáskák élték fel a várost és annak minden ital és élelem készletét. Nem volt olyan gyorsétterem vagy pub ami előtt ne állt volna sor. A másnap újságok szerint több üzletből délután 2kor(!!!) elfogyott minden alkohol. Ugyan ennek az újságnak a skót McDonald értetlenül nyilatkozott:"Nem értem, több helyen is már elfogyott a pia, mikor tudták, hogy jövünk és a skótok jó ivó hírében állnak." És tényleg jó ivók...



A két kivetítő környékén csak karton sörrel a vállukon sétáló Rangers szurkolókat lehetett látni. Vidáman énekeltek, zászlókat lengettek, éltették a csapatukat. Láthatóan nem a balhé kedvéért utaztak ennyit. Itt megint sikerült egy felmérést végző "széphölgynek" az öcsém nyakában lévő, félig Rangers félig Zenit sál miatt orosznak nézni minket.


Naivan arra számítottam, hogy majd megiszunk egy jó sört egy pubban, de hát minden tele volt. Már-már kezdtük feladni, amikor találtunk egy olyan helyet, ahová nem lehett semmilyen szurkolói tárggyal bemenni, ezért itt még volt egy szabad asztal.


A szállásunk elöl induló ingyenes emeletes buszokkal elindultunk a stadionhoz. Az út a skótoknak köszönhetően nagyon jó hangulatban telt, végig ugráltak, tapsoltak és énekeltek a buszon, ami kb 2 kilométerre tett ki minket a pályától. Itt a City stadionja felé hömpölygő tömeg megint kék volt, a legtöbb emberen Rangers mez. A bejutás könnyen ment, nem most láttak először ennyi embert a szervezők meccsre jönni. Nagyon jó helyünk volt, a skót tábor mellett, a  tizenhatos vonalában, alulról a 8-10. sorban ültünk. A lelátó, a Zenit tábort leszámítva, nem meglepő módon, tiszta  kék volt, a Rangers gyakorlatilag hazai közönség előtt játszhatott. Hiába voltak kevesebben, mégis az orosz szurkolók voltak a hangosabbak és jól szervezettebbek, végig bíztatták a csapatukat, néha sportszerűtlenül, a játék megölésére játszó Rangers játékosait fülyülték ki. A meccs maga nem volt túl izglams, a Zenit próbált volna focizni, de a skótok nem hagyták. A hangulat viszont felejthetetlen, örök élmény.


A szentpétervári csapat megérdemelten nyert 2-0ra.

A Rangers szurkolók nagy sportszerűségről tettek tanu bizonyságot, felállva tapsolták a Zenit játékosokat, amikor vettk át a kupát, a saját csapatuknak a lefújás utánis énekeltek, megtapsolták őket. Az orosz szurkolók megpróbáltak a pályára berohanni a meccs végén, amit a biztonságiak megakadályoztak, a pályára bejutottakat vagy elvezették, vagy visszaterelték a helyükre. A stadionból kifelé a két tábort egyszerre engedték ki, több Rangers szurkoló is odament gratulálni az ellenfél szurkolóinak, megtapsolták az oroszokat... Érdekes látvány volt... A stadionból semmiféle tömegközlekedés nem állt a szurkolók rendelkezésére, mindenki gyalog indult vissza a városba, ahol már bokáig gázoltunk a szemétben. Láttam már Budapest Parádét, meg Szigetet, az ott lévő szemét mennyisége semmi nem volt ahhoz képest ami Manchester belvárosában hevert az utcákon.

Éjszaka rohamrendőrök hajkurásztak pár skótot az előttünk lévő téren, amit nem is nagyon tudunk mire vélni. Csak a másnapi újságokból derült ki, hogy a két kivetítő egyike elromlott, és ez okozta a zavargást. Hiába próbálták meg gyorsan átszállítani a másik kivetítőhöz a szurkolókat, egy kissebb részük(a rendőrség szóvivője külön kiemelte, hogy a nagy többség békésen szurkolta végig az estét, csak egy kis részével volt probléma) garázdálkodni kezdtek, autókat rongáltak meg.
Nagyon az ellenkezőjét tapasztaltam annak, mint amit az újságokban meg a neten lehetett olvasni. Én a skót szurkolók sportszerűségét láttam, azt hogy egy vesztes meccs után énekelnek a csapatuknak, hazafelé gratulálnak az ellenfélnek, és békében sétálnak haza.

Másnap meglátogattuk a másik városi csapat stadionját, az Old Traffordot. Hatalmas, gyönyörű, lenyűgöző, félelmetes... Nehéz leírni azt a látványt. Egy felálított sebbeségmérő segítségével még azt is megtudtam, hogy a lövőerőm a Rooney lövőerejének kb a 2/3-a. Ő 78 MPH-val lőtte meg a labdát, az én legjobb rugásom 51MPH volt.

Összeségében lehet, hogy az angolok nem tudnak főzni, nem szépek a lányaik, de a labdarúgáshoz... ahhoz értenek.