A Györök utca (ma már Sáfrány utca) lakóinak száma a múlt héten 4ről 5re változott. Az új lakótársunk Csecsi vadászgörénye, Guszti. Gusztival semmi probléma nincs, napokig el tud lenni a 3 emeletes ketrecében, a függőágyában himbálózva, hangokad sem ad ki magából, viszont szaga az van. A múlt héten Ámon Ági vendége voltam a 6.emeleten egy nem akármilyen rántottára, de kenyér az nem volt. Mit is tehettem volna, szóltam Keke lakótársamnak, hogy haggyák abba a fifázást a gépemen és hozzon le nekünk 2szelet kenyeret. Ekkor Ági önmagából kifordulva elkezdett kiabálni hogy: "Görény! Görény! Hozzátok le a görényt!" Ági kérésének eleget téve, olyan 20percen belül megjelent 3 drága lakótársam Gusztival kiegészülve. Guszti nagyon elnyerte a lányok tetszését, nőzés terén még a gazdáját is felülmúlja:) Legjobban a mosógépben érezte magát, és még a domestos-os felmosóvízbe is belekóstolt. Ez lehetett olyan 9-10óra körül. A "lehoztuk megmutatni a görényt" téma jobban elhúzódott, mint az gondoltuk volna. Fél4kor arra lettünk figyelmesek, hogy 4en ülünk a hatodik emeleti lakás nappalijában, a lányok benn alszanak a szobáikban és Bence kártyatrükkökkel szórakoztat minket. Ekkor már úgy gondoltuk ideje lenne egy elegáns távozásnak. Búcsúképp még mindenkit felébresztettünk, ugye ha vendégségbe megy valaki illik elköszönni, és elindultuk a messzi hazába, 4emelettel feljebb. Csatolok néhány fura képet, amelyeket Ági almájával készítettünk, frissítettem a vendégek albumot, valamint a jövő héten várható az eddigi legnagyobb Sáfrány utcás buli, a GRAND OPENING beszámolója.
|
|
Ön szerint
Dzsanni (Jani)
mennyi sört érdemel ezért a posztért?
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://gyorokutca26.blog.hu/api/trackback/id/tr21709233
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nóra 2008.10.14. 17:03:57
Én a Gusztival vagyok4+!%"+
Szia Guszti!/!+"&@
Szia Guszti!/!+"&@
Utolsó kommentek