Facebook

Linkek

Utolsó kommentek

bolondgalamb - bolond lyukbó' bolond szél fú' 2.

2008.07.15. 19:48

 

Ide a sport után én is bebiggyesztek egy írást. Így legalább ennyi közöm lesz hozzá. Most ilyen mesélek egy kicsit, hogy ne felejtsetek el írás jön.

Miért hagy itt sorközt? Najó, ezzel most nem szórakozok, így marad és kész. Lehet, hogy az elmentettben nem is ilyen lesz. Elvégre én csak publicista vagyok, nem szerkesztő. Ha valaki lelkes és ráér megformázhatná, ha más nem a bazi nagy lyukat a közepén. Szóval lementem evezni. Régi osztállyal meg pár másegyéb arccal. Nyilván jó volt, nyilván vállalhatatlan voltam, nyilván nem eveztem, úgy voltam beosztva, mint a hordók. Izomlázam azért lett, mert utolsó nap, páran már a hajnali vonattal elmentek. Őket kísértem be Tiszaújvárosba, matya addig vigyázott a csónakokra, a tábor törzse, meg a 2 km-re levő táborhelyen aludt még édesdeden. Szóval leeveztünk, elindultunk, matya maradt. Csakhogy, mint rájöttünk az állomás 4-5 km séta a folyótól. Lekésték az 5:20-as vonatot, amivel menni akartak. Ez a legkisebb baj. Kicsit nagyobb, hogy az 5:45-ös is elment az orruk előtt, dehát erre való a 6:45-ös. Még nagyobb, hogy én mivel csak kísértem, gondoltam visszaváltom az üvegeket, amik a táborban összegyűltek, veszünk belőle sőrt és megisszuk matyával, míg várunk a többiekre. 5 km. 30 üveggel. Nem is olyan sok azért. Ja, hogy a fele ládában volt, ami törött volt és vágott a széle. Belefér. Ja, hogy gondoltam, minek vegyek cipőt, jó lesz mezítláb is, a beton meg csak kavicsosodott szakaszosan. Nem sírok. Végülis kölcsönkértem egy szandált, amíg a vonatra vártak, aztán irány a szomszédos Teszkó. Eljátszottam üvegvisszaváltóval. És már lapult is a szatyromban a jól megérdemelt hideg Kozel. Azért nem egy... Integetés vonatnak. Indulás vissza. Sztrájkoltam. Le nem gyaloglok még 5 km-t. Mentem 500 m-t, aztán megálltam az út mellett. Nyilván stopp. Kicsit féltem. Talán azért, mert mezítláb voltam és mind a fehér pólóm, mind a fürdőnadrágom sáros volt. Nem baj, ha nem vesznek fel, legalább pihenek. Kinyitottam egy sőrt. Jó kérdés, hogy ha egy mezítlábas-koszos gyereket felvesz valaki, akkor reggel 7-kor sőrrel kezében is megismételné-e az akciót. A válasz igen. 5 percem volt, szóval még a sőrt se volt időm meginni és bár nem a híd felé ment volna, megtett nekem 4 km kitérőt. Cserébe sűrűn elnézst kértem az állapotomért és a feltételezett szagomért. A tanulság. Sose szégyellj stoppolni, az üvegeket pedig váltsd vissza, mert úgy a környezettudatos és még izmosodsz is tőle.

Nyilván itt még írni kell a stop-kalandokról, mert erre szerződtem főleg, másegyébre ott van a saját blogom. Úgyhogy örömködöm. Mindenki szidja borsodiakat. Hogy szemét B.A.Z.-megye. És nem. Ilyen jól még sose ment sehol. Nem csak a sőrös trükk miatt. Eleve 11-kor, éjszaka indultam Pestről. (Vigyázz az előző sztori amolyan felvezető volt, visszaugrottunk a túra előtti napra, kb. 6 napot!) Hajnali 3-ra már csak 20 km volt Sárospatak. Éjszaka ez nem kis teljesítmény. Bár majdnem meghaltam egyszer. Amikor megállt mellettem egy arc és azt mondta. Ha gondolod elviszleg Kakig. De aztán túléltem nevetés nélkül és mondtam, hogy annyival is előrébb vagyok. (Bár így visszagondolva a kintebb vagyok a szarból stílusosabb lett volna.) Viszont azon az úton tényleg nem járt már senki. Ezért bementem a faluba. (Kis út előnye-hátránya:vannak falvak, emiatt viszont egyikből a másikba visznek, viszont olcsóbb meg barátságosabb, mint autópályabenzinkút.) Azaz falvakba. Ugyanis az út jobb és bal oldalán különböző helységnévtábla volt. Ezt nem tudom, hogy így mennyire lehet megemészteni, majd fényképcsatolok. Sőt inkább most rögtön ide, elsőkézből nektek. Csak le kell szednem fényképgépről.

Duplafalu

 

Remélem látszik. De majd felrakom saját oldalamra szebben. Bal oldali Bodrogkisfalud, jobb oldali Bodrogkeresztúr. Szóval ez a duplafalu, nem a felni. A lényeg, hogy a parkban hívogattak a padok, ugyanakkor iszonyú hideg volt. Sebaj. Felvesz a pulóverem és a hosszúgatyám és ledőlök egy órára. A pulóverig jól is mentek a dolgok. Nade a hosszúnadrág. Az biz' otthon maradt. Szóval fagyoskodott nézelődtem, de legalább elkészítettem pár képet, például ezt és korán tudtam kezdeni a stoppot. Kicsit fáradt voltam. (Kicsit=leguggoltam, hogy ne fázzak, mikor nem jött épp semmi, egyik ilyen alkalommal arra ébredtem, hogy elaludtam és hátraestem) Aztán megérkeztem. Túráról már írtam. Talán többet is, mint érdekes nektek.

Hazafele Hegyalja. Ugyanis ültettünk virágot éjszaka. Levideóztuk. És a Hevenyészett Növényész alakulat nyert 7 db napijegyet. (zoldvadmuvelet.hu) Nagy dilemma, ha az ember nem tudja merre van Tokaj, mit csináljon. Hát elkezd stoppolni az út egyik oldalán. 50 % esély, hogy jó. Piros vagy fekete. Legyen piros. Fekete lett, de szerencsére ismét kitettek magukért a borsodiak és 5 percen belül mondta, hogy bizony ő elvisz erre, Tokajhoz nem leszek közelebb. Másik oldal. Megy minden. Nagyon barátságos sofőrök. Gyors haladás. Nyíregyháza. Kerülő, de legalább innen forgalmas út visz. Itt is minden jól megy, fesztiválszervező arc elvisz. Ingyenjegyátvétel. Hullafáradt fesztivál. Kevesebb punk, mint ahogy mesélik. Semmi legalja szesztigyál feeling. Finom tokaji borok. Talán, mert idén 6000 volt a napijegy. Alvás kicsit a Tiszaparton. Arc kelt, hogy ne aludjak így, mert ellopják a táskám. 5 óra. Világos. Induljunk. Semmi gond. Nagyon kis forgalom. Várakozom már a város szélén, első kör után. Szomorúnézés taktika. Sikerül. Megsajnál. Visszatolat 100 m-t. Gyanús volt, mikor olyan megvetően kérdezte, hogy itt voltam-e fesztiválon. Amikor aztán átment a fiatalok kivetkőznek önmagukból és azt hiszik, hogy ez a szórakozás, akkor már csak nagyon fáradtan bólogattam. Aztán már csak vártam, hogy megérkezzünk az elágazáshoz, ahol ő másmerre megy (pont a duplafalu), mert rátért, hogy igazából ő adventista, most meg egy Biblia-táborba és Szentírást magyarázott nekem. Ha nem 5 órát aludtam volna összesen előtte 2 éjszaka és nem egy fesztivál után lettem volna és nem lett volna hajnal talán jobb lett volna. De így csak utólag vicces. Aztán Miskolctól már felhoztak a fiatalok. Kedves pár. Már akkor láttam, hogy nem lesz baj, amikor megálltak mellettem a feljárón, pedig semmi hely nem volt, épp gondolkoztam, hogy mit tegyek, mert képtelenség megállni. A kocsiból kiömlött a Quimby. Az ilyen mindig megdobogtatja a szívem. Vidám is lett a vége rendesen. Nem nagyon beszéltünk, zenét hallgattunk, punnyadtunk. És elgondolkodtam. Nincs jogsim. De vajon, hogy lehet fél lábbal vezetni. Mert a csaj úgy nyomtam. Egyik lábát felhúzta álla alá. Mindegy. Így, hogy csak a gázt használta, legalább hamar felértünk.

Ez lett volna a búcsúzás. Holnap 9-kor Deák téren találkozó van matyával. Indulunk Észtországba. Meglássuk. Ha meghalok, legalább stoppolás közben. Olyan ez, mint mikor a motoros azt mondja, hogy 200 felett szeretné, ha vége lenne. A vesémért nem kár. A májam meg gondolom már elég jól helyre tettem az elmúlt években... Majd mesélek. De csak ha jók lesztek.

"Akik élnek azok délnek mennek, akik haldokolnak északnak." /Kispál és a Borz - 0 óra 2 perc/



Ön szerint Dukán András Ferenc :) mennyi sört érdemel ezért a posztért?
szerintünk: (5/5)
Eddigi eredmény: (4/5)


3 komment

Címkék: stop bolondgalamb | bolond lyukbó bolond szél fú b.a.z. megye

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorokutca26.blog.hu/api/trackback/id/tr84569848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keke · http://gyorokutca26.blog.hu 2008.07.16. 13:52:15

Duplafalu ez tetszik :D Ha olyan helyen jársz üzenhetnél a blognak Lengyelországból vagy Észtországból

Keke · http://gyorokutca26.blog.hu 2008.07.16. 14:14:25

Nekem baz megyéről ez jutott eszembe:

"Elmegyünk a Tiszához, bérelünk egy csónakot;
Lecsorgunk Palkonyáig, utána meg csobbanok.
A Miskolci Egyetem remek!
Oda is majd csak gyalog megyek.
Persze, csak ha felvesznek.
De a Rockwellbe akkor is megyek!

Hello BAZ megye, mondom minden reggel.
Hello BAZ megye, mert ez kurva jó hely."
/Belga - Hello B.A.Z. megye/

Dukán András Ferenc :) · http://people.inf.elte.hu/duapaat 2008.07.21. 10:34:37

Nekem is ez a szam jutott eszembe. Amugy meg parancsolj, elkeszult a helyzetjelentes a teljesseg igenye nelkul. Igy is eleg hosszu lett, talan unalmasan is. Na majd kiderul az ertekelesekbol...
süti beállítások módosítása