Egyházi iskola lehet az Eötvös Tata Pénzhiány és politika áll az Eötvös József Gimnázium katolikus iskolává alakításának a szándéka mögött a tantestület egyik tagjának véleménye szerint, aki nyíltan megvallotta, hogy ő maga is hívő katolikus. A pénzhiány egyértelmű, a másik nem, de nem is zárható ki. Tény, hogy a kedd délutáni értekezlet óta nem titok többé a megyei vezetők azon szándéka, miszerint a város tulajdonában lévő ingatlan gimnáziumként történő jövőbeni működtetését át kívánják adni a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, bár azt egyelőre nem tudni, hogy a Tatától távol eső püspökség milyen formában oldaná meg a feladatokat, amelyeket a megye már nem kíván. Nem a testület döntött így, hiszen a képviselők még csak nem is tárgyaltak eddig a lehetőségről. Talán azt sem tudják, hogy az elnök, és Tata polgármestere, Michl József korábban már felajánlották az intézmény egyházi működtetését a győri püspöknek is, de ő nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel. Ezt maga dr. Pápai Lajos erősítette meg lapunknak, s elmondta azt is, hogy még nincs kialakított álláspontja a megyei vezetők új elképzeléséről, hiszen az mégis csak az általa irányított egyházmegye területét érinti. Tudni lehet viszont - ezt Völner Pál említette a tantestület előtt -, hogy az Eötvös gimnáziumot nem akarják összevonni más középiskolával, de a többi városban számíthatnak ilyesmire a hasonló típusú intézmények. Minderre a pénzhiány kényszeríti a döntéselőkészítőket, akik elgondolásuk végrehajtását most kezdik el megbeszélni az érintettekkel. A gimnázium tanáraival ültek le először, s hamarosan a szülőkkel folytatják. Volt olyan vélemény a keddi fórumon, hogy a város és a környékbeli falvak lakóival is tárgyalni kellene erről, hiszen őket ugyancsak vastagon érinti a változtatás szándéka. A keddi találkozón Völner Pál kijelentette, hogy hajlandó más megoldáson is gondolkodni, de csak az állami, az önkormányzati vagy az egyházi intézményfenntartást tartja reálisnak, az alapítványit nem, mert az rizikós. Ezzel a tanárok is egyetértettek, de azt fájlalva jegyezték meg Völner Pálnak, hogy ötletéről hamarabb tárgyalt a szegediekkel, mint a tatai képviselő- testülettel. Azon pedig kifejezetten megdöbbentek, hogy a megyei közgyűlés elnöke azt szeretné, ha már a következő tanévtől katolikus iskolaként működne az évtizedek óta egyetlen felekezethez sem tartozó Eötvös József Gimnázium. Az időnként izzó hangulatúvá váló tanácskozáson kiderült: nincs semmilyen garancia arra, hogy az új működtetőnek is kell a régi tantestület, pedig - ezzel az elnök is egyetértett - egy iskola értékét nem a fenntartó, hanem a tanárai jelentik. Nekik viszont - egyikük ki is mondta -, tudomásul kell venniük, hogy a mindenkori fenntartónak van iskolája, s nem az iskolának fenntartója. A kedélyek akkor borzolódtak fel igazán, amikor a pedagógusként jelenlévő önkormányzati képviselő bejelentette, hogy a tatai testület tagjai semmit sem tudnak a megyei kezdeményezésről, a gimnázium egyházi iskolává alakításának szándékáról még bizottsági ülésen sem volt szó. (Eddig.) Palásti Péter |
Hazaérve öcsém, aki jelenleg is a gimnázium tanulója az alábbi levéllel várt:
Tata, 2008. március 20. Tisztelt Szülők! Iskolánk, a tatai Eötvös József Gimnázium fenntartója, Komárom-Esztergom megye közgyűlésének elnöke az elmúlt napokban a sajtón keresztül a széles nyilvánosságot tájékoztatta arról a tervről, hogy a katolikus egyház fenntartásába kívánják adni az intézményt. Dr. Völner Pál elnök úr a tantestülettel már megvitatta javaslatát, és elfogadta az iskolaszék meghívását, kész találkozni a szülőkkel. Ezúton meghívjuk Önöket a 2008. március 31.-én hétfőn 17 órakor Kezdődő fórumra a gimnáziumba. A megyei közgyűlés elnöke mellett elfogadta meghívásunkat Michl József, Tata polgármestere. Ez alakalommal feltehetik kérdéseiket, elmondhatják véleményüket. Az Önök jobb tájékoztatása érdekében mellékeljük a tantestület állásfoglalását, az iskola honlapján (www.eotvos-tata.sulinet.hu) rövid összefoglalót olvashatnak a megyei elnökkel folytatott beszélgetésről. Fontos tudniuk, hogy a kérdés döntés-előkészítő szakaszban van, az illetékes testületek még nem foglalkoztak a témával. A szülői véleményük jelentős mértékben befolyásolhatják az iskola jövőjét alapvetően meghatározó fenntartói döntést. Kérjük, jöjjenek és mondják el véleményüket, javaslatukat. Várjuk Önöket az Eötvös József Gimnázium összevont szülői értekezletén. Üdvözlettel Száraz Sándor szülő sk. Katona Márta sk. az Iskolaszék elnöke igazgató |
A tantestület állásfoglalása:
Tiltakozás A tatai Eötvös József Gimnázium katolikus tanintézetté válása ellen 2008. március 18-án dr. Völner Pál, a Komarom-Esztergom Megyei Önkormányzat elnöke tantestületi értekezletünkön megerősítette, hogy katolikus gimnáziummá akarják átalakítani munkahelyünket, az Eötvös József Gimnáziumot, amely egyetlen önkormányzati gimnáziumként 800 diákot oktat és nevel Tatán. Nem tudjuk elfogadni az állami feltételek elkerülhetetlen romlására hivatkozó önfelmentést az intézményfenntartó feladatok aktív, méltó vállalása helyett. Önmagában azt sem tudjuk elfogadni a jövő kilátásaként és egyfelé vigaszkent, hogy ,,így majd jobb lesz". A katolikus gimnázium létesítése - az egyre bővülő református gimnázium mellett - azzal járna: Tata varosának és vonzáskörzetének lakóit megfosztják attól, hogy a gyermekeket felekezeti érdekektől független, helyi önkormányzati gimnáziumban taníttassak. Tiltakozunk a választási lehetőségek egyoldali korlátozása ellen. Nem tartjuk helyesnek, hogy névadónk, Eötvös József, a kötelező népoktatást bevezető egykori miniszter elveivel, szellemével ellentétben egy zártabb, újabb egyházi jellegű iskolát formáljanak a mindenki előtt nyitott gimnáziumunkból. Elődeinknek és tantestületünknek oroszlánrésze van abban, hogy kialakult az iskola jelenlegi arculata, melyet országosan is kimagasló eredmények jellemeznek. Kivívott értékeink egy hivatali tollvonással nem lehetnek másokéi. Ezeket szeretnénk megőrizve továbbfejleszteni a jövő érdekében. Tantestületünk tagjai közalkalmazottak, ennek a szónak nemes és teljes jelentésében. A köz alkalmazottai vagyunk mind a hatvanöten. Miert kellene most besorolásunk ellenére lemondani erről a státuszunkról és a hozzá kapcsolódó szerzett jogainkról, kiépült erdekvédelmünkről egy szigoruan az egyházi felepitménybe tagozodó és ahhoz igazodó szolgálat miatt? Nem fogadjuk el, hogy ellenkező esetben kedvezőtlen jövőképpel riogassanak bennünket, miközben így is éppen eléggé mostohák a munkakörülményeink. A megfélemlítő, közvetlen vagy közvetett kényszerintézkedések hatására sem fogadjuk el az egyik pillanatról a másikra előrángatott, intézményfenntartó-váltó elképzelést. Helytelennek tartjuk a tervezett intézkedés módszerét is, amely váratlan helyzet elé állítja a szülőket, diákokat, pedagógusokat. Nemrég, a pályaválasztási heten az iskolánkba készülő diákokat még arról tájékoztattuk, milyen lehetőségek nyílnak előttük az Eötvös-gimnáziumban a 2008/2009-es tanévtől. Most pedig - nem sokkal a beiratkozás előtt - arról értesülnek, hogy egészen más jellegű, szándékaikkal esetleg teljesen ellentétes intézménybe kerülhetnek. Célunk a továbbfejlődés a gimnázium arculatának megfelelően. A tatai Eötvös nevével összeforrott jó hírnév és országos elismertség vonzásában, a bizonyítottan kiépült alapokon szeretnénk dolgozni tovább - még inkább versenyképes tudást nyújtva diákjainknak. Ehhez képest egészen más következményekkel járhat az elkezdett, kapkodó, rosszul előkészített szervezeti és profilváltás, az eddigi pedagógus nemzedékek munkájának szétzilálása. Nem az örökös pénzhiányra való hivatkozást, nem visszafejlesztést, hanem - felelős pedagógusokként és választópolgárokként - sokkal inkább együttműködő részvételt igénylünk iskolánk fenntartójától, a megyei önkormányzat vezetésétől, hogy a tatai Eötvös-gimnázium is realizálhassa a pályázati és egyéb lehetőségeket a magasabb szintű, korszerű oktatás-nevelés érdekében; elvárjuk továbbá, tegye lehetővé, hogy a Tatán és környékén élő iskolahasználók jó színvonalon működő és világnézetileg el nem kötelezett tanintézetet is választhassanak. Tata, 2008. március 20. Eötvös József Gimnázium tantestülete Közalkalmazotti Tanács Szakszervezeti Bizottság |
Palásti Péter jegyzete a március 20.-ai 24órában:
Palásti Péter A közoktatás romba döntése ÉRTEM ÉN, hogy pénzhiány miatt szeretné a megyei elnök, ha már szeptember elsejétől a katolikus egyház működtetné a tatai Eötvös Gimnáziumot. Azt viszont nem értem, hogy nehezen kivívott demokráciánkban miként előzheti meg a „kerék a szekeret”? Vagyis megyénk elsőszámú vezetője a nagy múltú intézmény jövőéről miért nem saját testületének tagjaival konzultált elösször hivatalos előterjesztés alapján? Hamarabb elment a győri meg a szeged-csanádi püspökhöz, mint az érintett intézmény munkatársaihoz. Őket csak utólag tájékoztatta elképzeléséről, amit még az általa irányított közgyűlés sem hagyott jóvá. NINCSENEK kétségeim afelől, hogy a megyei és a tatai önkormányzat többségét alkotó jobboldali képviselők megszavazzák az Eötvös átadását a katolikus egyháznak, bár ezzel a lehetőséggel Pápai Lajos, a területileg illetékes püspök nem kívánt élni. Azzal kapcsolatban viszont bizonytalan vagyok, hogy miért lenne jobb gazdája megyénk legkiválóbb gimnáziumának a távoli főméltóság alárendeltségébe tartozó bármilyen szervezet, mint a győri püspökség. Kétlem, hogy Szegeden több pénze lenne az egyháznak, mint bárhol. ÁM EZ AZ EGÉSZ kezdeményezés nem csupán pénzkérdés. Ha egy önkormányzat nem tud mást, csak a kormányra mutogatni, hogy az nem ad elég fedezetet erre sem meg másra sem, akkor valójában mi szükség van rá, mint ugyancsak sok pénzbe kerülő testületre? Az pedig végképp romba döntené a közoktatást, ha mindenki így cselekedne, hiszen a magasabb egyházi normatívákat is az állam fizeti. |
Mivel olvasóink közül sokakat érdekel a március 31. összevont szülőiértekezlet ezért a blog szerkesztősége azt tervezi, hogy egy riportert küld a gyűlésre ahonnan kollégánk percről-percre fogja közvetíteni az eseményeket, blogon percről-percre megtalálhatóak lesznek majd az aktuális információk. A Györökutca 26. blog továbbra is feladatának tekinti az olvasók tájékoztatását és elhívatottan ellenzi az iskola ilyen módón történő fenntartó-váltását. A fejelménykeről továbbra is folyamatosan beszámolunk.
Utolsó kommentek