Nincs rosszabb, mint  amikor egy csütörtök hajnalig tartó buli után,  az álmomból gyomorgörcsök riasztanak fel,  korán kell kelni, pakolni, dobozokat mosogatni, majd táskák tucatait magamra aggatva be kell vánszorogni az egyetemre, és végül végigülni egy anyagismeret órát és egy matek gyakoratot, hogy aztán végre valahára hazatérhessek szeretett vidéki lakhelyemre Tata városába. A reggel még hamar elmegy, sőőt az anyagismeret óra sem annyira vészes az óraközti szünetnek köszönhetően, de a matek gyakorlat egy örökké valóságnak tűnik. A utolsó órát megelőző, sok nehezítő körülmény ellenére, a hazamenést 90perccel megelőzve, jó hallgató módjára próbáltam odafigyelni, amíg bírtam. Ez egy olyan körülbelül 45-60perces intervallumot jelentett végelgyengülésig. Majd mint egy kivert kutya állapotában elkezdtem éhenhalni. A hátsó padban vergődve megpróbáltam maradék erőmet is a táblán lévő számok és betűk lemásolására fordítani,  hátha gyorsabban elmegy majd az idő, aztán mikor már bekövetkezett a teljes éh- és agyhalál és  az írást nehezítő izomgörcsök, gondoltam már csak másodpercek lehetnek hátra az órából, de az akkor látott időpont nagy csapást mért rám. Még hátravan negyed óra. Ez volt életem leghosszabb 15perce. Zombiként a terem hátuljában hatalmas traumaként éltem meg ezt az időközt. Hiába próbálom, nem lehet szavakba önteni, de ahogy általában minden dolog, ez sem tarthatott örökké. A terem elhagyása után a sarki pékség felé vezetett az utam, majd Kelenföld következett és hipphopp otthon találtam magam:)