Facebook

Linkek

Utolsó kommentek

Első élményem a Puskásban

2009.08.13. 20:47

 

Az Olvasó talán azt gondolhatja mostanság, hogy a szerkesztők répáznak, hereveréznek, hókitókiznak, egyszóval: pihennek. Nos, ez csak harmadrészt igaz. Jani megírta a beszámolót a zseniális egri kiruccanásról, most a szendrői rally összefoglalója van soron; Keke már jó ideje a Györök utca kupán történteket próbálja összeszedni (sajnos a tökéletesítés, és az egyes felvételek beszerzése nem kis idő). Én azonban valóban kivettem a szabadságot, (Hamarosan jelentkezem egy cikkel, aztán pedig beindul ismét a K+F rovat) ezért is osztotta ki rám a Főszerkesztő Úr a szerda este beszámolójának megírását. Történt pedig, hogy futballmérkőzésen voltunk...


A Pál Zoli-féle karaoke-mulatságairól és "kedves" kiszolgálásáról ismert, ezáltal "A Görény" nevet elnyert vendéglátóipari-egységben (amely egyébként azóta tulajdonosváltáson esett át, a pultosok immár valóban figyelmesek, a mákos gubájuk pedig egyenesen isteni) futottunk össze múlt héten Janival, ahol megbeszéltük, hogy én is megyek erre az izgalmasnak(?) ígérkező magyar-román meccsre. Őszintén megvallva, soha nem láttam még élőben a válogatottat játszani, és a Népstadionban sem voltam még, leginkább ezek miatt kaptam az alkalmon.
Tata felől négyen utaztunk fel: Attila, Gábor, Jani és jómagam. A vonaton elfogyasztottunk egy-egy sört, majd némi metrózás után első utunk egy kocsmába vezetett, ahol szűk egy órát töltöttünk el. 7re visszaértünk a metróhoz, és Gábor tesójával, valamint Szabival kiegészülve a stadion felé vettük utunkat. Lépten-nyomon szotyiárus, ez persze alap.
 


A meccs borzalmas volt. Mivel nem értek a focihoz, nem fogom elemezgetni, de azért egy  magamfajta laikus is láthatja, hogy ez nem volt az igazi. Azért mentem ki, hogy szórakozzak, erre egy nyamvadt góllal szúrják ki a szemem... Mellettem ült Jani, aki profin kommentálta nekem a látottakat, így mindvégig tudtam, épp kinél van a labda. A jegyünk jó helyre szólt, ezzel teljesen meg voltam elégedve. Atrocitás nem ért minket, egyszer fordult elő kisebb összeszólalkozás 7-8 sorral előttünk, de tettlegességig nem fajult az sem. A szomszéd szektorban foglaltak helyet a nagyágyúk, a hangadók, tehát a "béközép". Ők mindig a megfelelő időben zendítettek rá a "Szar Románia!", "Vesszen Trianon!" kezdetű örökzöldekre, az ellenfél fújolására, sajnos azonban ezeket időről-időre megszakította egy-egy -igazán nem odaillő- "Hajrá magyarok!" vagy "Mindent bele!" rigmus.
A legnagyobb rendbontás a vendégszurkolók sorai között támadt, előkerült ugyanis néhány fáklya; a svájcisapkás, G.I. Joe-ra emlékeztető biztonságiak könyörtelen fellépése azonban hamar rendet szült.



A 0:1-re végződött mérkőzés után Janival elbúcsúztunk a többiektől (ők ugyanis hazaindultak), majd megkerestük Rolit. Mint kiderült, Ákos a Keletinél vár minket, odasétáltunk tehát. Gyors egyeztetés után megállapodtunk, hogy teszünk egy kitérőt a mekibe, ahol még összefutottunk Gáborékkal; hiába no, kicsi a világ. Jani ezúttal nem csillogtatta meg tehetségét: úgy evett, mint bárki más. Maradék kólánkat megfűszereztük, majd a 11. kerületbe, a Pálya nevű szórakozóhelyre mentünk. Jó kis egység, mindenkinek tetszett, de három percnél többet nem töltöttünk ott el, először ugyanis Ákos készleteit kellett felélni. A schönherzesek által csak "ukránnak" nevezett éjjel-nappaliban vettünk némi kólát, majd a Kocka Büfé hátsó asztalainál telepedtünk le. Előkerült 2 ütősebb South Park rész, ezalatt a fűszeres kólának sikerült a seggére verni. Most jött a keményebb dió: ki kellett nyitni egy üveg jóféle Hilltop Irsai Olivért. Sokan sokféleképpen próbáltuk, sikerrel azonban nem jártunk. Ekkor már nem bírtam tovább, és Rolival a Pályán próbáltunk dugóhúzót kunyerálni valamelyik vendégtől. Nagy meglepetésünkre a második megszólított ember átnyújtott egy becsületes kétkarút, mellyel persze már játszi könnyedséggel szabadítottuk fel Oli barátunkat. Sajnos mire a végére jártunk, a hely bezárt, így a srácok a Rio, jómagam pedig hazafelé indultam.



Muszáj megemlítenem, hogy a ZP-től a Pályáig, illetve a Kocka Büfétől az Ukránig megtett  rövid útszakaszokon elég sok fiatalt láttunk italozgatni a köztereken, parkokban, játszótereken. Azt gondolom, ennek köze van az érvényben lévő szesztilalomhoz, mint ahogy azt hónapokkal ezelőtt ki is fejtettem. Bizonyára azelőtt is volt ivászat a ZP körül, de most már a lehetőség sincs meg, hogy beüljenek/beüljünk egy remek kocsmába.

Nagyjából így telt a nap délután öttől éjjel kettőig, és azt hiszem, a többiek nevében is beszélhetek, ha azt mondom, a rossz meccs ellenére remek estét töltöttünk el Budapesten.



Ön szerint giorgio (Gyurka) mennyi sört érdemel ezért a posztért?
szerintünk: (5/5)
Eddigi eredmény: (5/5)


2 komment

Címkék: budapest sport buli

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorokutca26.blog.hu/api/trackback/id/tr181307846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keke · http://gyorokutca26.blog.hu 2009.08.13. 22:58:40

"Azért mentem ki, hogy szórakozzak" - a szórakozáson van a hangsúly ;)

Kocka büfé és a Pálya alapmű, legjobb kocsmák közé tartoznak pesten. :D Ja és nem felejtettem el a térkép scanelést, de aszem erre most majd egy kicsit várni kell még.

Unimuck 2009.08.14. 00:58:15

Gyenge meccs volt, de a hangulat jó volt ;) Majd a svédek és portugálok ellen robbantsanak a fiú és akkor senkit nem fog már érdekelni ez a meccs! A románok e meccs után hagyj higgyék, h még mindig az övék a jobb válogatott. Lényeg: köv. nyáron Bulgária helyett IRÁNY DÉL-AFRIKA! ;)
süti beállítások módosítása